Rólam

Mivel művész családba születtem, nem volt nehéz dolgom a pályaválasztáskor. Édesapám, Kis Béla festőművész műhelyében gyakran láttam, hogyan keveri a festéket, készíti elő a vásznat, vagy a szabadban, miközben mi játszottunk, tájképet fest. Nagyon szerettem rajzolni, így korán beíratott a sepsiszentgyörgyi Képzőművészeti Szakközépiskolába, ahol már az ötödik osztálytól indult képzőművészeti szakoktatás. Meghatározóak volt számomra a középiskolai évek, mivel ott tanultam meg az alapokat; nemcsak a textil, hanem a grafikai, festészeti, szobrászati technikákat, eljárásokat. Ezekben az években szerettem bele a textilbe, mint anyagba, amikor megszőttem első kis szőnyegemet gyapjúból. A temesvári egyetemen természetes volt számomra, hogy a textil szakot választom, de ott is létezett átjárás az iparművészet és a képzőművészet között, mert egy intézmény keretében folyt az oktatás, és nem volt élesen különválasztva.

Az alkotás során a természetben fellelhető formák, struktúrák tanulmányozása mindig lényeges volt a számomra, mivel egy olyan kiinduló pont, amely nem szab korlátokat, ellenkezőleg, számtalan lehetőséget rejt magában.

A doktori képzés évei alatt a természeti rétegződéseket kutatva különböző területeken, mint például az anatómia, ásványtan, csillagászat, növény- és állattan, felfedeztem a struktúrák gazdag változatosságát, de ugyanakkor a szerkezeti hasonlóságokat is. A kutatások során választottam ki a spirális vagy gyűrűs rétegződésű természeti formát, amely a DLA mestermunka inspiráló forrása lett, mivel összefüggések megteremtésére ad lehetőséget és összekapcsolható az ősi szimbólummal, a spirállal.

A természet szépségén kívül nagy hatással van rám a törzsi népek (afrikai, amerikai és óceániai) kultúrája, művészete, melyet példaértékűnek tartok a 21. században. Az egyetemi évek alatt kezdtem el foglalkozni az ősi kultúrákkal, a Totem című szőnyegemet maja írásjelek inspirálták. Amikor lehetőségem nyílt múzeumokban is tanulmányozni a törzsi művészeteket, közvetlenebb módon tapasztalhattam meg azt a hatást, érzést, amit azelőtt csak sejtettem. Az alkotások merész, minden előítélettől mentes formavilága, a természetes anyagok kreatív felhasználása mellett elsősorban az az erő volt lenyűgöző, amelyet sugároztak. Az archaikus ember szoros kapcsolatban élt a természettel, ugyanakkor erős identitással, egységes világképpel rendelkezett, amelyben az embernek jól meghatározott helye volt, nemcsak a közösségben, hanem a világegyetemben is. Ez a szilárd hit és belső értékrend érződik minden munkában, mivel a művész tudta, hogy mit akar kifejezni, mi a munkájának a célja.

Tanulmányaim befejezése után fontosnak tartom, hogy a tanítás során átadjam az évek alatt szerzett tapasztalatokat és tudást. A 21. században is lényegesnek tartom, hogy a digitális világ mellett megőrizzük a természetes egyensúlyt, a fenntartható fejlődés érdekében pedig óvjuk a természetet, amelynek szerves része az ember.